Vállalható Vállalkozás Teszt >>

Puskás Brigitta

a Bridge Budapest ösztöndíjasa, Prezi, San Francisco, 2016

A Szilícium-völgy felfedezése

Hopp, itt egy Twitter-székház, ott egy Uber-logó, pár saroknyira pedig belefutsz a Microsoft-toronyba vagy éppen a Salesforce óriási LED-fala varázsol el egy pillanatra. Mindez pár utcányira egymástól a belvárosban, viszont ha kijjebb mozdulunk a városból dél felél, a földrajzi értelemben is vett Völgy irányába, már tényleg nincsenek kétségeid. Az autópálya mentén az otthonról ismerős tetőcserépakciók helyett sokkoló mennyiségben találkozunk a legismertebb tech-cégek plakátjaival, az ablakon kitekintve pedig nem kell sokat várni, hogy feltűnjön valamelyik tech-óriás logója.



Utolsó san franciscói hetem végén az a szerencse ért, hogy ellátogathattam a Google Mountain View-ban található főhadiszállására, a Googleplexbe. Ezen a hétvégén néhány barátommal igen „szilícium-völgyesre” vettük a figurát: pénteken egy startupversenyen voltunk, szombaton Stanford Egyetem, majd Google, aztán egy gyönyörű tengerparti naplementével zártuk a napot. A Google-zongoránál készült rólam egy fotó, amit természetesen nem késlekedtem megosztani a nagyközönséggel sem Facebook-profilkép formájában. Ezután persze elkezdtek özönleni az üzenetek az ismerősöktől, érdeklődve, hogy úristen, a Google-nél dolgozom-e.


Nos, úgy gondolom, ez a fajta sokkos meglepetés kevésbé lenne jellemző itt San Francisco-ban. Nem azért, mert az emberek kevésbé tájékozódnak egymásról Facebookon, hanem azért, mert itt ez egyszerűen nem szenzációértékű. Ha nem is mindenki mondhatja el magáról, hogy dolgozott ott, az biztos, hogy mindenki ismer valakit, aki igen. Vagy ha nem itt, akkor a Facebook-nál, az Apple-nél, az Airbnb-nél vagy a Snapchatnél. Ha pedig programozó vagy, akkor Neked ez az egész már tényleg nem olyan eget rengető, hiszen az óriási felhajtás és az ezáltal óhatatlanul bekövetkező tömeges betelepülés ellenére is túlkereslet van mérnökökből.



Számomra persze mindezek ellenére óriási élmény volt a Google-látogatás, és nem csak azért, mert valóban legalább annyira érdekes a campus, mint ahogy az ember képzeli, hanem azért is, mert egy fantasztikus „idegenvezető” társaságában nézhettem körbe. A srác 2 éve dolgozik a Google-nél, ami az első munkahelye: előtte egy ösztöndíjjal jött ki az Egyesült Államokba elvégezni a mesterképzést. Mondhatni teljesen véletlenül csöppent bele az egészbe, persze azóta ő is belátta, mekkora szerencséje volt. Jelenleg a Google Express-nél dolgozik, ami csatlakozásakor mindössze néhány fős projektcsapat volt, mára viszont annyian lettek, hogy ki kellett költözniük a campusról egy másik városba, hogy elférjenek, és zavartalanul dolgozhassanak tovább a nagybevásárlás forradalmasításán.



Maga a Google-campus rengeteg csodát rejt magában, és területét tekintve is óriási. Nem is csoda, hiszen több ezer ember dolgozik itt. Természetesen minket is egyből elvarázsoltak a (Google-)színes esernyők, hat személyes biciklik, a guruló szépségszalon, a csak alkalmazottaknak fenntartott hatalmas konditerem illetve medence és a fotózáshoz tökéletes Android bábuk.  Azt is eléggé letaglózó volt hallani, hogy a campuson több mint 50 különböző étterem és kávézó működik, és persze mindegyikben ingyen lehet étkezni egész nap. A rengeteg extra mellett tényleg igaz, hogy a Google valódi közösség, illetve sok kis közösség együttese. Van rengeteg különböző sportcsapat, önképző kör,  de az élet bármely területéhez kapcsolódóan lehet csoportokat indítani illetve azokhoz csatlakozni a Google-ön belül. A Völgybe érkező fiatalok nagy része újonnan érkezett, gyökértelen itt, nincsenek ismerősei, barátai, főleg az elején. Sokszor a közösség ereje az, ami maradásra bír valakit egy-egy munkahelyen hosszabb távon is; ezt tudja a cég, de az alkalmazottak is. Azonban nem bánják, hiszen, ahogy halljuk, fantasztikus a közösség és öröm az együtt töltött idő, ráadásul itt minden megvan, amire bárkinek szüksége lehet.



A Google viszont nem hegycsúcs a semmi közepén, sokkal inkább egy kultúra része (illetve alakítója), ami az egész Szilícium-völgyre jellemző. Amikor például prezis kollégáimat kérdeztem arról, mennyire szeretnek itt dolgozni, mindenki lelkes ódába kezdett a Prezi előnyeiről. A kulcs tehát nem az, hogy mindenkinek legyen csúszdája az irodában, hanem hogy olyan körülményeket és kultúrát sikerüljön kialakítania, ahol van közösségi élmény, és az emberek szabadnak és értékesnek érzik magukat. 



A munkatársam, Chelsi tősgyökeres san franciscói. Mikor arról kérdezem, sok minden változott-e errefelé az utóbbi évek startup boom-ja óta, azonnal heves bólogatásba kezd. „Régebben olyan volt itt élni, mintha egy nagy, összetartó közösséghez tartoznál. Az, hogy itteni vagy, jelentett valamit – valami laza szabadságot, valamit, ami kicsit hippi, kicsit szabados és persze nagyon cool.” Szerinte ez a közösségi érzés egyre jobban kiveszik a városból a tech-cégek és a tőke egyre fokozódó betelepülésével. „Ennek is vannak előnyei, technológiai fejlettség meg minden… de sokszor érzem úgy, hogy ha még egyszer meghallom azt az utcán, hogy „kockázati tőke”, én elköltözöm” – mondja. Persze a jelenlegi alapítási láz is sok mindenkinek bejön: másik kolléganőm, Rocio mesélte, hogy csak az ő házukból 4 startup indult az elmúlt pár években; „és még nincs vége”- mosolyog, majd tovalibben egy meetingre, tárgyalni a mexikói partnerekkel.