Vállalható Vállalkozás Teszt >>

Pekker Nóra

a Bridge Budapest ösztöndíjasa, NNG, Dél-Karolina, 2015

Káosz, dugók, siker tűsarkúban

„Ha kettőkor kezdődik a sajtótájékoztató, akkor délre jó lenne a helyszínen lenni, hogy még az ügynökséggel át tudjuk beszélni a részleteket, szóval legkésőbb 10-kor el kell indulnunk” – Hangzott az esti eligazítás a másnapi delhi sajtótájékoztatóról Schenk Andreától, az NNG senior PR-osától, aki Indiában csatlakozott hozzánk egy szintén Bridge Budapest ösztöndíjas újságíróval, Gyurival.


 


Reggel 10-kor már „díszmagyarban” sorakozik kis csapatunk a Delhi Budaörsének tekinthető Gurgaon. Az apró, közel milliós lakosságú városkában található szállodánkból indulunk, hogy belevessük magunkat az indiai forgalomba. Az autók többségének még visszapillantó tükre sincs, mint Péter elmondja, minek is, úgysem használják. Az ország fejlődésével a közlekedés biztonság témája is egyre fontosabbá válik, de láthatóan hatalmas még a tanulási potenciál, ennek megfelelően sajtótájékoztatónk témája a navigáció szerepe a biztonságos közlekedésben.


 


A káoszból és agresszióból kialakuló rend intenzív sokkja gyorsan megérteti velem, hogy miért is kell órákkal előbb nekivágni a maximum 20 kilométeres útnak. Az autók többségének még visszapillantó tükre sincs, mint Péter elmondja, minek is, úgysem használják. Az ország fejlődésével a közlekedésbiztonság témája is egyre fontosabbá válik, de láthatóan hatalmas még a tanulási potenciál.


 


A szálloda, aminek az egyik különtermében már vadul sürögnek a cateringesek, a technikusok és mindenféle nehezen meghatározható funkciót betöltő egyéb szállodai dolgozók, egészen impozáns. Európai szemmel nézve a túlfoglalkoztatottság esetenként már-már valóban zavarba ejtő, például a mosdóban áll egy hölgy, aki kinyitja az ajtót, ad kéztörlőt, és ha az ember bambán nézi a csapot, hogy miképp is működik, a vizet is megengedi.


 


Az elviselhetetlen forgalomból adódóan a pontosság luxus, nem is gondolja senki, hogy a sajtótájékoztatót szervező helyi ügynökség percre pontosan délben már a helyszínen várakozna. Kávézgatásunk közepette egyszer csak betipeg legalább 20 centis magassarkújában Akshaara Lalwani, a Communicate India 28 éves elnök-vezérigazgatója. Elképesztő jelenség, árad belőle az energia, a profizmus, ránézésre sem mernék neki ellent mondani. Hatalmas mosollyal és két puszival üdvözli Andit és Pétert, miközben egy másodpercre sem teszi le a telefont. Az újságírókat hívja, hogy semmiképpen se mulasszák el a sajtótájékoztatót, noha – ahogy az az indiai médiaiparban megszokott és elvárt – tegnap már személyesen végiglátogatták az összes meghívottat.


 


Szépen lassan csordogálni kezdek az újságírók, különböző autóipari és technológiai blogoktól, újságoktól, de 8-10 főnél több embert nem tudok összeszámolni. Várakozunk, és erősen harcolunk a felszolgáló fiúk túláradó szolgálatkészségével, a negyedik kávéra tényleg nincs szükségem, köszönöm. Hirtelen visszatér Akshaara a telefonálásból és közli, hogy az első kört lassan megkezdhetnénk. Ezt az első kör dolgot nem annyira tudom hova tenni, de felvilágosítanak. Az elképesztő forgalom miatt itt gyakori, hogy többször egymás után lemennek a sajtótájékoztatók, hiszen megjósolhatatlan, hogy ki hova mikor ér, így ha számottevő mennyiségű újságíró már jelen van, elkezdik az eseményt.


 



 


Akshaara felvezeti a témát, majd Péter belekezd a prezentációba, csattognak a mobilba épített fényképezőgépek, jegyzetelnek, jobbra-balra ingatják a fejüket –láthatóan mindenki figyel. A sajtótájékoztató végén vannak kérdések, bár megértésük komoly kihívást jelent a nyugati angolhoz szokott fülemnek. Majd rendes újságírókhoz méltóan megtörténik a catering letámadása.


 


Délután négy van már, elkezdhetünk várakozni a második körre, talán öt-hat körül el tudjuk kezdeni, mondják a szakavatottabbak. Ez a kis interregnum végre alkalmat ad arra, hogy beszélgessek Akshaarával. Elképesztő szenvedéllyel avat be a Communicate India sikersztorijába, saját motivációiba és víziójába.


 


Öt éve, 23 évesen alapította az ügynökségét Mumbai központtal és ma több, mint negyvenen vannak, számos nemzetközi ügyféllel. Mumbaiban járt egyetemre, egy londoni cserefélévet leszámítva sosem élt hosszabb ideig külföldön, de sokat utazott. Amikor a sikerről kérdezem, többször kiemeli, hogy a saját és a férjének a családja is jóval liberálisabb, mint az átlag. Fiatalkori naivsága adta neki a bátorságot a cégalapításhoz, „hiszen friss diplomásként még nincs mit veszíteni és bele sem gondoltam a bukás lehetőségébe.” Kézenfekvő kérdés, hogy nőként nehezebb-e céget vezetni Indiában, egyáltalán mennyire jellemző ez. Nincs mellébeszélés, kerek-perec kimondja: nehezebb, keménynek kell lenni mindamellett, hogy a maximumot és még egy kicsivel többet kell hozni.


 


Megesik, hogy nem kezelik egyenlőként, de azt a partnerek korának és értékrendjének kell betudni, nem szabad, hogy megállítsa a nőket a munkavállalás terén. És mesél jó példákat, India top 5 bankára nő, és egyre többen dolgoznak család mellett is magasabb pozíciókban, változik a mentalitás, a hozzáállás. Látom, hogy forgolódik, gyűlnek az újságírók, a beszélgetés végén őszinte hittel kijelenti, hogy tíz éven belül hatalmas változások lesznek, és ez a nőknek egyre biztonságosabb életet fog jelenteni. Majd felpattan, és egyenként üdvözli az újonnan érkezetteket.