Vállalható Vállalkozás Teszt >>

Üzleti sikerről álmodnak a magyar fiatalok (2014)

Bár a 20-35 évesek többsége szerint soha nem volt még ilyen nagy a bizonytalanság és kiszolgáltatottság, több mint fele mégis itthon számít karrierre - derül ki a Bridge Budapest reprezentatív kutatásából. Hosszútávon egyre többen kockáztatnának és kerülnének ki az alkalmazotti létből. A fiatalok ugyanakkor pesszimisták és gyanakvók: szerintük leginkább a szerencsén és a kapcsolatokon múlik minden, félnek, hogy ellopják az ötleteiket és inkább álmodoznak, mint cselekszenek.

 

A Magyarországról indult legsikeresebb globális sikertörténetek, a LogMeIn, az NNG, Prezi és a Ustream által működtetett Bridge Budapest második éve méri a 20-35  évesek körében a vállalkozói kedvet és a karrierrel kapcsolatos elképzeléseket. A Kutatólabor által készített felmérés szerint tavalyhoz képest valamelyest nőtt a fiatalok kockázatvállalási hajlandósága. Ma már egyötödével kevesebben választanák a biztonságos, alkalmazotti munkát, mint az előző évben és hosszútávon vonzóbb a kockázatvállalás is.

 

Bár ötből hárman az önállóságot preferálják az alkalmazotti léttel szemben, az anyagi bizonytalanság továbbra is erősen befolyásolja döntéseinket: tízből mindössze ketten választanák az önállóságot, ha bizonytalan jövedelemmel társulna. Az idősebbek és az alacsonyabb iskolai végzettségűek továbbra is biztonságra törekszenek. A 20-35 évesek kétharmada egy évtized múlva is alkalmazottként képzeli el magát, átlagosan hat munkahelyre számítanak életükben.

 

Egyre többen tartják fontosnak a külföldi tanulást vagy munkatapasztalat-szerzést, a megkérdezettek 40%-a dolgozna külföldön a következő 10 évben. A fiatalabb korosztály, a férfiak, a Ny- és D-Dunántúlon élők a leginkább mobilisak. Döntésüket elsősorban a magasabb kereset motiválja, de fontos még a nyelvtanulás és a tapasztalatszerzés is. A 20-35 évesek több mint fele továbbra is Magyarországon számít karrierre, 48 százalékuk mégis végleg elköltözne az országból, ha lenne erre lehetősége.

 

A karriervárakozások tavalyhoz képest a diplomások körében nőttek. 19 százalékponttal többen vannak azok, akik szerint 40 éves korukra szakmai hírnevet szerezhetnek. Egytized szerint a tudomány és az orvosi szakértelem lehet globális sikerterület Magyarország számára. A megkérdezettek átlagosan 35 éves korukra gondolják úgy, hogy anyagilag stabilak lesznek, 13 százalékuk szerint pedig ezt soha nem érik el.

 

Nem változott a fiatalok pesszimizmusa: kétharmad szerint itthonról nehezebb érvényesülni. A 20-35 évesek fele szerint Magyarországon nem érték, ha valaki sikeres, kétharmad szerint minden a szerencsén és a kapcsolatokon múlik, nem pedig a teljesítményen és a tudáson. Bizalmatlanok is a megkérdezettek: kétharmada tart tőle, hogy ellophatják az ötletét.

“Bár a fiatalok többsége szerint soha nem volt még ilyen nagy a bizonytalanság és kiszolgáltatottság, finom elmozdulás mégis érezhető. Kicsit nőtt a kockázatvállalási hajlandóság, többen elhiszik, hogy lehet itthon is karriert befutni és terjednek a Magyarországról indult globális sikeres történetek. A felmérésben dupla annyian hallottak magyar fiatalok által indított világsikert elért vállalkozásról, mint egy évvel ezelőtt. A tettek helyett azonban még mindig inkább álmodoznak a fiatalok.” - mutat rá Pistyur Veronika, a Bridge Budapest vezetője. 10-ből 7 ember álmodozik üzleti sikerről, saját vállalkozást a megkérdezetteknek csak egynegyede indítana.

 

Kutatás anyaga itt: Üzleti sikerről álmodnak a magyar fiatalok